Nem az esküvőszervezés legnehezebb része, de azért igényel némi időt és kreativitást a polgári szertartásra szánt aláfestő zenék kiválasztása, főleg, ha szeretnétek valami szívhez szólót, egyedit, de ötletetek sincs, mi legyen az.
Romantikus zene a ceremóniára
A komolyzenét kedveled vagy tudod leginkább elképzelni erre az ünnepélyes alkalomra? Esetleg egy romantikus szövegű slágert? Mi az a dal, amit a legszívesebben hallanál a bevonuláskor, abban a csodás pillanatban, amikor a vőlegény először lát meg teljes menyasszonyi pompádban?
Amikor találkoztok majd az anyakönyvvezetővel és megbeszélitek a szertartás részleteit, a hivatalos megbeszélnivalókon túl szóba kerül majd, mivel szeretnétek emlékezetessé tenni a szertartást: lesz-e vers, gyertyagyújtás, homoköntés, egyéb szimbolikus jelentőségű elem a szertartáson, és beszélni kell a zenékről is. Erről mindenképpen egyeztetni érdemes, hiszen előfordulhat, hogy a pár nem hozhat saját zenét a ceremóniára (ilyenkor viszont elég nagy választék van a szertartásvezető tarsolyában), a legtöbb esetben azonban megoldható, hogy a saját zenétek szóljon e jeles eseményen. Ilyenkor feltétlenül egyezzünk meg abban, ki milyen zenelejátszó eszközön fogja ezeket a zenéket elindítani, leállítani, átkeverni egyikből a másikba.
A polgári szertartás alatt általában végig szólhat halkan a zene, hol aláfestésként, hol a különböző részek összekötéseként hangosabban, kiemeltebben, kivéve a fogadalom kimondását, ez egy jogilag szigorúan szabályozott része a ceremóniának és zeneszó nélkül zajlik.
Nincsenek előírások arra, milyen zenének kell szólnia a polgári esküvőn. Választhattok a közismert szerelmes témájú dalok közül, vannak esküvőkön nagyon népszerű klasszikus darabok, akár a Nászinduló Mendelssohntól, vagy Pachelbel D-dúr Kánonja, Liszt Ferenc Szerelmi álmok című műve. Ha az átlagostól egészen eltérő a zenei ízlésetek és olyan listát szeretnétek összeállítani, amely a hagyományos dalokat teljesen nélkülözi, akkor is érdemes azokból a számokból válogatni, amelyek valamilyen módon kötődnek kettőtökhöz, akár a megismerkedéshez, akár a kapcsolatotok egyéb fontos pillanataihoz, benned és a vőlegényben is jó érzéseket keltenek, kellemes emlékeket idéznek és a násznép fülének sem teljesen szokatlanok. (Ha a vadabb zenét kedvelitek, jobb ilyenkor a kedvenc előadók lágyabb, érzelmesebb dalainak kiválasztására törekedni.) Hallgassátok meg együtt a dalokat és képzeljétek hozzá a bevonuláshoz, gyűrűhúzáshoz, szülőköszöntéshez stb. El tudjátok képzelni a ceremónia adott részein ezeket a dalokat? Azt a hangulatot sugározzák, melyet át akartok élni és adni a családtagjaitoknak? Képzeljétek el, milyen lesz 5-10 év múlva visszagondolni a szertartásra vagy visszanézni a videót. Vajon akkor is „vállalhatónak” érzitek majd az esküvőn felcsendült dallamokat? Ha a válasz igen, akkor jól döntöttetek.
Ha teljesen ötlettelenek vagytok, több ceremóniamester weboldalán is vannak összegyűjtött dalok. Itt és itt szuper listát találtok a „már bevált” zenékből.