Az utóbbi években egyre népszerűbbek lettek a tematikus esküvők, amikor is az ifjú pár szakít a hagyományokkal, búcsút int a mulatós zenének, a virágdekorációnak és az éjféli káposztának, hogy valamilyen meghatározó téma köré csoportosítva szervezze meg a lakodalmat, ehhez igazítva a helyszínt, a dekorációt, a zenét, a menüsort és akár a vendégek dresszkódját is.
Ötletek tematikus esküvőre
Elsőre talán nagy munkának tűnhet a szervezés, vagy aggodalmaskodunk amiatt, hogy a vendégek inkább hagyományos ünneplésre számítanak, ám egy ügyes esküvőszervező, vagy dekoratőr sokat segíthet, a vendégek pedig már a meghívó átvételekor sokkal lelkesebbek lesznek, mint amire számítunk, hogy aztán a nagy napon beigazolódjon: egy örök emléket, felejthetetlen élményt adtunk nekik a tematikus esküvővel.
Valóban nem tartozik a legegyszerűbben megszervezhető esküvők közé a tematikus esküvő, de megéri a belefektetett munkát, és a fent említett szolgáltatók hiányában egy kellőképp kreatív és felkészült pár is nagyszerű tematikus esküvőt tud összehozni.
Az esküvő témája tulajdonképpen bármi lehet: a hippikorszaktól a velencei karneválon át a halloweeni esküvőig. Téli esküvőknél gyakori, hogy kicsit még az ünnepek hangulatát idézi a dekoráció, a menyasszony ruhája és a vőlegény öltözéke, ugyan esküvőt nem érdemes pont karácsonyra szervezni, de a januári hóesésben egyáltalán nem lesz szokatlan, ha kicsit visszatekintünk, visszacsöppenünk a karácsony ünnepélyes légkörébe. De nagyon divatos napjainkban a vintage és retro esküvő is, a tengerparti esküvő pedig már-már klasszikusnak számít, ilyenkor a párok gyakran összekötik az esküvőt a nászúttal és szűk körben mondják ki a boldogító igent egy egzotikus helyen.
A témához igazíthatunk a meghívóktól az ételekig mindent, vagy csak az esküvő hangsúlyos elemeinek egy részét, például az öltözékeket vagy a zenét, egy hippi esküvőn például nagyszerűen mutat a menyasszony lazább, kócosabb frizurával, a koszorúslányok fejükön virágkoszorúval, a Halloween sem kell, hogy a rémisztő legyen, a töklámpások, tökből, őszi termésekből, levelekből készült asztali díszek nagyon jól összhangba hozhatók az esküvő romantikus hangulatával. Vintage esküvőhöz passzol a csipkével díszített (akár házilag készített, kézzel írott) meghívó, téli esküvőhöz a forralt bor, különleges teák, forró csokoládé a hagyományos italok mellé.