Na vajon hányszor házasodott a legtöbb nagy napon túleső nő? Sokkal többször, mint gondolnád

Az amerikai Linda Wolfe – leánykori nevén Linda Lou Taylor – először 1957-ben, 16 éves korában ment férjhez egy George Scott nevű, akkor 31 éves férfihoz. A frigy 7 évig tartott, ez volt a nő leghosszabb és elmondása szerint legboldogabb házassága. A legrövidebb mindössze 36 órán át tartott, mivel férjével rájöttek, hogy nem szerelmesek egymásba.

Az asszony élete során összesen 23 alkalommal ment férjhez, ebből háromszor ugyanahhoz a személyhez. Saját bevallása szerint soha, egyetlen férjét sem csalta meg, míg házasok voltak. Különböző férjeitől összesen hét gyermeke született és még számos gyermeknek volt a mostohaanyja.

Férjei között voltak csaposok, zenészek, egy félszemű elítélt, illetve egy vízvezetékszerelő is. Ketten voltak hajléktalanok és kettőről kiderült, hogy homoszexuális. Az egyik férje verte, de olyan is akadt, aki lakatot tett a hűtőszekrényére. A nő 1996-ban hozzáment Glynn Wolfe baptista lelkészhez is, aki a világ legtöbb, összesen 29 monogám házasságát kötött férfija volt. Utóbbinak Linda volt az utolsó neje, a házasság a férj 1997-ben bekövetkezett haláláig tartott.

Az asszony bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is, mint a világ legtöbbet házasodott nője. 2009-ben úgy nyilatkozott, már több, mint egy évtizede nem volt esküvője, de keresi a következő férjét. Hozzátette ugyanakkor, hogy ha elölről kezdhetné az életét, nem házasodna ennyiszer.

A 24. házasságát végül már nem volt alkalma megkötni, ugyanis 2009 decemberében, 69 éves korában, egy idősek otthonában elhunyt.

(via NLC)